A régió szerepe a történelemben

Történelmi visszatekintés

A megye történelmét, alkotó részeinek önálló közigazgatási egységként megélt időszakában, vagy valahová való tartozás esetén, mindenképpen a székelység alakította, el egészen a modernkor utolsó szakaszáig. A székek mikor egymással összefogva, mikor meg egymással szembefordulva vettek részt a történelmi eseményekben. Ezek sora igen hosszú, ezért csak a fontosabb, sorsdöntőbb eseményekről teszünk említést.

Csík- és Udvarhelyszék története egybefonódik a székelység általános történelmével, hiszen minden szék a maga korában kis létszámú települések együttese volt, s önmaguk erejéből nem volt lehetőségük külön-külön, önállóan befolyásolni a történelem alakulását. A székelység (természetesen most csak a Csík- és Udvarhelyszékiekre gondolunk) a magyar királyok minden jelentősebb csatájában, ütközetében részt vett.

A székelyek tisztségviselése az előkelő családok - primorok - között örökletes volt. Ezek után következtek alacsonyabb rangban, a kisebb vagyonnal rendelkező lovas családok, s a legkevésbé vagyonosak, a gyalogok.

Hogy a kunok elleni harcban, a kerlési csatában való székely részvételnek nagy jelentősége volt, több templomunkban fennmaradt Szent László-freskók kései megalkotása bizonyítja. A legteljesebb a bögözi református templom nyugati és északi falán látható.

A XV. század közepe táján kezdődött a templomok nagyszabású gótikus átépítése, melyek egyik szempontja a török támadások elleni védekezés. Megjelennek az erőteljes, védelemre és felderítésre is alkalmas tornyok, melyeket általában a templom nyugati homlokzatához csatolnak, szuroköntőkkel és lőrésekkel is ellátnak. A székelyderzsi templomot nemcsak védfallal látták el, hanem az épület falait is megmagasították, s azt is ellátták az említett hadászati elemekkel. Az említett freskók mindegyike a templomok átépítése után készült.

A székelyek a lovagkirályt, Zsigmondot is szolgálták, aki a moldvai és török hadjárata alkalmával, 1397-ben adta meg Kászon részére a külön széké való alakulás jogát. (A székek kialakulásának időszaka 1366-1427 közé tehető.)

"Hunyadi János a székelyeket nagyon szerette..." - írja Endes Miklós. Ennek jeléül például a csíksomlyói templomot újraépíttette, és a zárdát javíttatta.

Mátyás király a székelyeknél összeírást - lustrumot - rendelt el, 1475-ben Ştefan cel Mare moldvai vajda segítségére 5000 csíki székelyt rendelt.

Báthori István erdélyi vajda és székely ispán jogtalan adókkal sújtotta a székelyeket, ami ellen panaszt tettek, s II. Ulászló király Udvarhelyre székely nemzetgyűlést hívott össze, mely a székelység legfelsőbb törvényhozó fóruma, összetartója volt. Hasonlót tartottak még például a háromszéki Zabolán 1466-ban, majd 1506-ban az agyagfalvi réten, hűséget esküdtek a királynak és kimondták, hogy sérelmek esetén összegyűlnek, így keresve a megoldást a bajokra. Több alkalommal is tartottak nemzetgyűlést, ezek közül az egyik legjelentősebb ugyancsak Agyagfalván, 1848-ban volt.

Az 1558-as tordai és gyulafehérvári országgyűlésen adót vetettek ki a székelységre. Ezért 1562-ben fellázadtak János Zsigmond ellen. A lázadást vérbe fojtották, s a segesvári országgyűlést követően a fejedelem "szabad birodalmának" nyilvánította a székelységet. Elkezdődött tehát a székelyek besorolása a vármegyei rendszerbe. Megfékezésükre felépült a két királyi vár, Udvarhelyen a "Székely támadt", Kézdipolyán mellet, a Vár-hegyen pedig a "Székely bánja" vár. Ennek ellenére a székelyek igen sok katonát adtak János Zsigmondnak.

Időközben Erdélyszerte megerősödött a reformáció, ami Udvarhelyszéken is jelentősen elterjedt. Csíkban és Gyergyóban nem, bár János Zsigmond 1567-ben erővel, sereggel akarta a csíkiakat megtéríteni. A csíki és gyergyói székelyek Pünkösd szombatján, a gyergyóalfalvi István pap vezetésével álltak szembe az erőszakkal. Győztek. A pünkösdi búcsú, bár mára jellegében megváltozott, ennek az eseménynek az emlékére történik.

János Zsigmond halálakor, az éhínségre jutott székelység fegyveresen vonult panaszra Tövisre, de az új fejedelem, Báthori István sem orvosolta a bajokat. A csíki és gyergyói közszékelyek ezért fellázadtak, de végül beletörődtek sorsukba. Báthori lengyel királlyá választásakor mégis sok székely követte őt az oroszországi hadjáratában.

Erdély következő fejedelme, Báthori Zsigmond török elleni hadjárata alkalmával, a közszékelyek szabadságjogainak a visszaadásával kecsegtette azokat hadseregébe. Többek között Udvarhely- és Csíkszék jobbágyainak visszaadta jogaikat.

Zsigmondot Báthori Endre bíboros követte a fejedelmi székbe. A havasalföldi Mihály vajdával Szenterzsébet mellett vívott csata után, a Lengyelország felé menekülő fejedelmet a csíkiak gyilkolták meg Szentdomokos határában.

A székelység Mihály vajda pártjára állt, mert úgy tudta, hogy ő Rudolf császárnak a tábornoka, s szabadságjogokat is kapott Mihálytól, amiket azonban 1600-ban a lécfalvi országgyűlés visszavont.

Báthori Zsigmond, Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelmek visszaállították a közszékelység szabadságjogait. Ez utóbbi fejedelem idejére a székely haderő gyarapodása lehetővé tette, hogy annak harcaiban döntő szerepet vállalhasson.

I. Rákóczi György is megerősítette a székelyek szabadságjogait, de már nem primor, hanem nemes névvel szerepelnek az összeírásokban, melyek a lófők és a gyalogok rendjét is tartalmazza.

II. Rákóczi György igen kedvezett a csíki székelységnek. Az egyetlen, a csizmadia céh jogait megerősítette, valamint rangemeléssel rendkívül megemelte a lófők számát. 1657-ben a fejedelem elindította a lengyel koronáért szervezett hadjáratát. Ebben a székelység nagy segítségére volt, amit a török porta 1661-ben az Erdélyre bocsátott büntető hadjárattal torolt meg.

1690 augusztusában Thököly Imre kurucaival Erdélybe érkezett. A székelység - köztük csíki- és udvarhelyszékiek - segítségével győzelmet aratott a császári hadak felett;

1691-ben, a "Diploma Leopoldinum" kibocsátásával Erdély Habsburg fennhatóság alá került. A királybíró és kapitány választás elméletileg a székek joga maradt, de csak jelölniük volt joga, a döntés a főkormányszéket - Gubernium - illette meg. A jelöléskör figyelembe kellett lenni az illető szék vallási viszonyaira is;

1694-ben a moldvai Szeret és Prut folyók közén táborozó krimi tatárok február 14-15-én a Gyimesi-szoroson át betörtek Csíkba, s egész Felcsíkot kirabolták, elpusztították, s a lakosságot rabságba vitték;

Ugyanebben az esztendőben, török segítséggel lett Erdély fejedelme Thököly Imre;

1700-ban a Székelyföldet ismét a császári hatalom sanyargatta: a kötelező adófizetésből Csíkszékre 17%, Udvarhelyszékre 22% jutott.

A II. Rákóczi Ferenc kurucait támogató csíki és udvarhelyi hadak 1704-ben vereséget szenvedtek. Júliusban II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották. Hamarosan azonban a székelyeknek a császáriak pártjára kellett állniuk, 1706 decemberében ismét a kurucok tartottak mustrát a székely haderő fölött;

A Rákóczi szabadságharc lassan erejét vesztette, s megkezdődött a Habsburg ház igazi fennhatósága. Mindenütt császári parancsnokság létesült. Ekkor, 1710-ben került Csíkba Steinwille generális, a ki a Mikó-várat újraterveztette és átépíttette a ma is ismert formára.

Elkezdődött az a hosszú folyamat, melyet Habsburg fennhatóságnak nevezünk. Ez a korszak nemcsak kellemetlen eseményekkel, hanem anyagi gyarapodással is járt. Nem minden téren, de a templomépítés terén igen. Ha végigjárjuk Csíkot és Udvarhelyt, látható, hogy majdnem mindenik templomot átépítették, barokk stílusúvá tették. Csak a szentélyekben hagyták meg a hajdani gótikus építészeti elemeket. Kicserélték az oltárokat és a szentképeket is. Új templomokat is építettek, melyek teljes egészében a kor építészeti stílusirányzatának felelnek meg.

Mária Terézia trónra lépését a székelység reménnyel fogadta, kormányával szemben lelkesedéssel viseltetett, ám igazi gondjaikon ez nem segített. Amikor 1742-ben az Osztrák Birodalmat európai fenyegetés érte (hét éves háború), Erdély a királynő segítségére 2000 gyalogost, 1744-ben pedig 1000 huszárt, ebből Csíkszék 12, Udvarhelyszék 31 huszárt állított ki;

1749-ben Mária Terézia megerősítette a csíksomlyói ferences nyomda kiváltságait;

A korszak legjelentősebb történelmi eseménye a székely határőrség 1760-ban megkezdett szervezése. A Rákóczi szabadságharcot követően az osztrákok lefegyverezték a székelységet, jogaikat korlátozták, s a határvédelmet fogadott, - ún. plájás - seregekre bízták, de azok nem tudták pótolni a székelységet. A székelység határőrszerepének a visszaállítását nem hagyományos módon szándékozták megtenni. A székely csapatokat az osztrák sorkatonaság kiegészítő részének szánták. Ilyen formán idegen parancsnokság alatt szolgáltak volna, és más területen is háborús szolgálatot kellett volna teljesíteniük. Ez nem volt összeegyeztethető a hagyományos székely jogokkal és hadviseléssel. Ez ellen lázadtak fel 1764-ben a csíkiak és háromszékiek, s vonultak Madéfalvára, ahol sokuk ágyútűz, menekülve önkéntes száműzetés, fagy és vízbefúlás áldozata lett. Az esemény SICVLICIDIVM névvel került be a történelembe. A helyszínen emlékmű jelzi a véres eseményt. Természetesen, nem történt minden ilyen egyszerűen és röviden. 2-3 évig tartó huzavona előzte meg a madéfalvi eseményt. Többször, több helyen alkalmi lázadások törtek ki, a guberniumhoz sorozatosan fordultak panasszal a helységek és a székek, az osztrák tisztek pedig bujtogattak, alkalmanként és helyenként fegyvert osztottak szét a pártjukon állók között.

II József császár uralkodása alatt, az 1784. október 11-én és 12-én tartott derékszéki ülés alkalmával alakult meg Csík és Udvarhely közös megye. Az egyesült megye címere a két szék egyesített címere lett.

1819-ben az udvari kancellária elrendelte, hogy Csíkszeredából Csíkszentdomokos és Udvarhely felé kőutat építsenek. A posta gyors járása miatt volt erre szükség.

A XIX. század eseményei a Székelyföldön, - Csíkban és Udvarhelyen is -, a felvilágosodás korának megfelelően játszódtak le. A térség legjelentősebb eseménye az 1848-49-es szabadságharc volt.

Bár a szabadságharcot követően jogilag végérvényesen megszűnt az előbb jelzett kényszerű állapot, a székelység egy részének a lelkivilága mégsem szabadult fel teljesen. A két időszak tehát majdnem két évszázadot tett ki, ami Erdély más vidékével szemben jelentős lemaradást eredményezett. Pedig beletartozott ebbe az időszakba a hatalmas gazdaságritmussal járó dualizmus kora is, mely európai színvonalú fejlődésben részesítette a monarchia önálló magyar királyságához tartozó részeket. De a hajdan kényszerű határőr-katonai béklyót szenvedettek majdnem lemaradtak ettől a lehetőségről is.

És ezt a hosszú korszakot követte az első világháborút lezáró, jelenkorig érvényben levő, új kelet-európai politikai állapotot teremtő trianoni békeszerződés.