Történelmi tagolódás a megyében

Gyimes (Ghimeş)

Gyimes sajátos "Patakország" az egykori Csíkszék keleti határán, a Tatros felső folyásánál. A Gyimes helynév első okleveles adata a "Ghemes"(1677-ből). 1626-ban Bethlen Gábor várat, nagyobb vámházat emelt Moldva és Erdély határánál, romjai ma is láthatók. Nem tudni miért, a nép e maradványt Rákóczi várnak nevezi. Talán az első települések éppen a vámházhoz kapcsolódtak. Az első biztos adat Gyimesvölgye lakosságáról egy 1721-es összeírás, ez 19 vándorló családról szól. A Gyimes név a gim szóra vezethető vissza, olyan hely, ahol sok a gímszarvas. Czirbusz Géza szerint (Erdély, 1908.141) a Ghymes névfejtése a következő: "figyelő hegy a gót gaumján igéből jött vala". A Tatros "tatárost" jelent. Első okleveles említése 1466-ból maradt fenn. A román Trotuş magyar eredetű víznév. A "Lok" elsősorban földrajzi fogalom, szláv eredetű közszó, jelentése patak menti rét, sima hely (románul luncă). A "Gyimes-Loka" név először 1701-ben szerepel hivatalos irományokban. A "Gyimesi lunka" megnevezéssel is találkozhatunk.

A Tatros folyó felső vízgyűjtőjének területe - a Gyimesi szorosig - mintegy 650 km2. A Tatros a Szellő-hegy (Vf. Viscol - 1496 m) északnyugati lejtőjén ered.

Gyimes vidéke (Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok) területe 201,5 km2, míg lakossága 1996 január 1-én 8.958 fő volt. A Gyimes völgyének megközelítése Középcsík területéről, a Gyimesi-hágó irányából történik. A Gyimes vidéket a 12A országút szeli át: Csíkszereda és a Gyimesi-szoros közti távolság 50 km. A Csíkszereda-Gyimesvölgye vasútvonalat 1897. október 18-án adták át a forgalomnak.

Csíkszereda irányából Gyimes határát a Fügés-tetői hágón (a csángók Csermászónak, Szermászónak vagy Sermászónak nevezik) érjük el, ahonnan csodálatos látvány fogadja a látogatót. A Fügés aljában már a Tatros vize völgyében folytatjuk mintegy 30 km-es utunkat, ahol a völgyben települt falvakat a mellékvölgyekben, azaz "patakokban" lakók éppen "gödör"-nek mondják. A szájhagyomány szerint legelső település a Gyimes völgyében, a Bükkben, Sáncloka volt.

A Gyimes völgyét, ezt a felső völgyszakaszt, a Tatros vize forrásvidékét három nagyközség lakói népesítették be: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Gyimesközéplok (Lunca de Mijloc) és Gyimesbükk (Ghimeş-Făget - már Bákó megyében van). Az itt élő magyarokat csángóknak nevezik. Ők a gyimesi csángók, megkülönböztetve ezáltal őket a moldvai csángóktól.

Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a "patakokban" a nagykiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az "erdőlés" nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöztek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöztek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a "Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét".

A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani.

A népszaporulat szempontjából a kis telepek lassú növekedése vehető számba. 1779 körül a Gyimes völgye lakossága 550 fő körül lehetett. A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. A lakosok a csíki községekből menekültek a zsellérség, a katonaság és adó elől. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére és aulról felfelé népesítetták be a Tatros völgyét és a patakokat.

A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székelyház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a benszülött a csángó.

Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek egyik sajátos népi eszköze, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt.A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, hejszát. A zenészdinasztiák tagjai közül sokan ismerték Pulika Jánost és Mihályt, Halmágyi Mihály gardonyost és társát Gizi nénit. Zerkula Jánost, a gyimesi népzenészt a népművészet mestereként ismerik. A nagy zenészdinasztiák kihalóban vannak. A hetvenes évek táncrendjében szerepelt a hétlépés, egytoppantós, háromtoppantós, sormagyaros, talján polka, háromsirülős, balánkáé, moldvai, csoszogtatós, keresely, sántanémetes és porka. Ismeretes még a héjsza és a békási ruszka.

A népi kultúra zárt helyzete folytán a gyimesi csángó paraszti műveltség archaikus rétege sokoldalúan tanulmányozható.