Történelmi tagolódás a megyében

Keresztúr (Cristur)

Udvarhelyszék "kiegészítő része", a Székelykeresztúr tágabb környékét (a Gagy mentét, Etéd és Solymosok vidékét is) magában foglaló Keresztúr fiúszék. Az 550 km2 kiterjedésű egykori fiúszék 1876 után Udvarhely vármegye székelykeresztúri járását képezte. A századfordulón 3 nagy- és 46 kisközségben 36.000 fő élt, túlnymórészt székely-magyarok. Néhány faluját később Maros megyéez csatolták. Keresztúr vidéke Udvarhelyszék legtermékenyebb része, jelentős a szarvasmarha-tenyésztés, megterem a gyümölcs és a szőlő is. Háziipara (szövés, fonás, fafaragás, szitakészítés, szalmakalap, kosárfonás) Erdély-szerte nagy hírnek örvend.

Keresztúrszék ("Sedes Kereszthur") első írott említése 1477-ból származik, élén ekkor bíró (Judex) és a vének (seniores) álltak. A Keresztúr elnevezés 1505-ben jelenik meg. A régészeti leletek azt sejtetik, hogy Keresztúr szék kialakulása a 15. század második felénél korábban következett be. A Keresztúr fiúszék (sedes filialis) elnevezés 1654-ben jelenik meg ("Udvarhely Szekben Filialis Keresztur Szekben"). Ezt megelőzően 1606-ban "Kereztur Fiu zek" alakban már előjön. A szék központja Keresztúr, a késő középkor folyamán mindvégig mezővárosként, a 16. század végén az ezzel egyenértékű "Kereztur varosa" (1589-1590 között többször is emlegetik ilyen névalakban) néven szerepel. A Nagy-Küküllő északi partján fekvő Keresztúr (megkülönböztetésül a szászok lakta Szászkeresztúrtól - Criţ, ném. Kreuz) a 16. századtól Székelykeresztúr név alatt szerepel, az újkorban pedig lakóinak jellegzetes foglalkozása miatt Szitáskeresztúrnak is nevezték.

Kistájai: Keresztúr, Gagy vidéke (Gagymente), Etéd, Solymosok.

A kistájak többsége népi építészeti emlékekben bővelkedik. Igaz, elsősorban az átmenő turizmus a jellemző. Az országos jelentőségű főúthálózattól jórészt félreeső, kis népességű települései még nem készültek fel az igényesebb látogatók fogadására.