Udvarhelyszék

Homoródszentpál (Sânpaul)

A Homoródok vidékét átszelő fő útvonalak kereszteződésénél fekszik: A falu elején a 131-es megyei útból („Brassói út") ágazik el délre a 133-as megyei út (a „Kőhalmi utca), amely Homoródszentpéter-Városfalva-Homoródjánosfalva vonalán a Brassó megyei Daróc, Kaca és Homoród, Kőhalom irányába vezet. A falu a római castrum maradványaira települt, a felszínen azonban nem látható római emlék.

A homoródszentpáli tavak

Az Oklándi-tető felé vezető út két oldalán láthatók, a Nagy-Homoród bal partján. Itt a sótelepről (sóskútról), a halastavakról és természetvédelmi területről teszünk említést. A sóskút A homoródszentpáli sótelep szélén, az országúttól jobbra egy kis házikóval védett szentpáli sóskút látható. A sóskútból (amely 5-6 m mélységnyire volt mélyítve a sótestbe) vett vízmintát, az elemzés során D.T. Ciupagea (1943. 23) a tömény konyhasós vizek csoportjába sorolta. Ekkor 1 liter vízben 193,862 gramm konyhasó volt feloldva. A lakosság ősi jogon hetenként kétszer, szerdán és szombaton emberi és állati használatra sósvizet kapott. A sóskúttól délre egy nagyméretű sóstó terült el. A sóskút közelében 1896-ban bányafák és szerpentin-kőkalapácsok kerültek elő (ez utóbbiakat a székelykeresztúri gimnáziumba juttatták el) Mindezek a római sóbányászat nyomait idézik. Az itt előkerült feliratos kő egy conductor pascui et salinarum"-ról, azaz legelő- és sóbányabérelőről szól. A nyári szárazság idején virít a lila virágú „jodburján" és a hosszú levelei miatt „laskafűnek" nevezett sótűrő növény. A homoródszentpáli halastavak. A sóskút közelében mesterséges tóvidéket alakítottak ki. Ennek rendeltetése a haltenyészet lett. Mintegy 183 hektár területen több halastavat létesítettek. 160 hektár vízfelület mellett 23 hektáron nádas és mezőgazdasági terület van. A tavak gazdasági szerepe mellett és a sporthorgászaton túlmenően a létrehozott tavak területén egyre több vízi madár és más élőlény honosodott meg. Az Oklándra vezető országút bal oldalán, a „Récék-tója" és a „Bihalak tója" mellett süppedékes iszapvulkánok kis kúpjai is előfordultak. A szürkés színű iszapkúpok népies neve a „lipinka" volt. A madártani rezervátum (természetvédelmi terület). A szentpáli tavak és a sósláp partján számos madárritkaság él háborítatlan nyugalomban. Bizonyos időszakokban „madárszálló" képét is nyújtja. A vonuló madarak egyik pihenőhelyeként ismerik az ornitológusok. Ezt a területet 1980-ban madárvédelmi rezervátumnak nyilvánították (22 hektárnyi területből a rezervátum közel 10 hektár). A sót és a vizet kedvelő növények számos fajával találkozunk. A madáreledel bősége pedig a vándor és vízimadaraknak biztosít jó telephelyet. A tavaszi és őszi vonuláskor látható a dankasirály, a kissirály, a kormos és a fehérszárnyú szerkő, a vörösnyakú vöcsök, a vízityúk, a szárcsa, bíbic, fehér és fekete gólya és mások. A sós tavak vizének kiédesedésével számos növény- és állatfaj honosodott meg. Eddig 231 madárfajt sikerült azonosítani e tóvidéken. Ebből 100 faj vízi madár. Csak 18 költő faj (fészkelő) honos. Mindezek mellett 90 vándorló madarat sikerült azonosítani. Kevés a nádas és a bokros terület. A vízimadarak vonuláskor pihenő és táplálkozó területként használják e vidéket. Tavasszal vonulnak a cankó és a partfutó fajok. A bíbic és a kislile rendszeresen költ. A ragadozó madarak is megjelentek. A horgászok jelenléte továbbra is zavaró tényező a természetvédelmi terület életében.