A Csíki medence

Csíkmadaras (Mădăraş)

Tulajdonképpen az első felcsíki település, mivel az Olt csíkbogáti szorosánál felül (a Kőd-Bogát küszöbtől északra) települt. A csaknem összeérő felcsíki falvak fűzérének déli tagja. Vasbányászatáról, kerámiaiparáról, ásványvizeiről híres falu. Higanyérc-bányászata 1843-ban szűnt meg. Kiváltságos bányászfaluként követeket küldhetett az 1682-es országgyűlésre. A Madaras-patak mentén egykor 32 vízfűrész zakatolt. Helyi borvíz- és strandfürdője is van. 1992-ben lakossága 2297 fő volt, 11 román kivételével mind magyarok. Közigazgatásilag Dánfalva községhez tartozik. Nyugati határpontján emelkedik a Madarasi-Hargita (1801 m).

Csíkrákostól északra, tőle 5 km-re terül el, az Olt lapályán, 710-720 m magasan, Csíkszeredától 18, Csíkszentdomokostól 1 km-re, a 12-es országút mentén. A Madaras-patak mentén, a Fertő nyergén át fakitermelő út és kék kereszt turista jelzés vezet Ivóba és Zetelakára.

Római katolikus templom a mai, a Templom-hegy aljában látható templom építését 1790-ben kezdték, és 1796-ra készült el, de nem használták. Az 1785. évi vizitáció szerint a templomot Madarasi Mihály építette (Schematismus, 1882. 69). A sekrestye bejárati ajtaja faragott kőkeretű, és az eredeti templomból maradhatott fenn. Kő keresztelőkútja 1742-ből való.

A Fejedelem kertjében - a falu nyugati kijáratánál, tőle mintegy 800 méterre, a Hámorfenék területén álló Szent Antal-kápolna 1992-ben épült egy régi kápolna romjaira (6x9 méter nagyságú). Itt emeltek kopjafát és emlékkeresztet a Maniu-gárdisták által 1944. október 10-én kivégzett csíkmadarasiak emlékére.

Csíkmadarasi borvízfürdő A Nagy Eger határrészben, az Olt jobb oldali völgysíkján, a vasútvonal közelében található. A 250 m mélységből feltörő bikarbonátos, szénsavas, vasas ásványvizet 1950-51-ben foglalták vascsőbe. Ez a Nagyegri vagy Nagyegeri forrás, a legbővebb hozamú borvízkút. Langyos vizű (mezotermális) szénsavas ásványvízforrások közé sorolható. Hűtve asztali vízként is használható. Vizét előmelegítve juttatták az 1952-ben épült meleg fürdő 8 kádjába. A helyi jellegű borvízfürdő vize a szív- és érrendszeri, reumatikus és idegrendszeri megbetegedések, női betegségek kezelésére javallható. A CO2 gáz szétválasztásával mofetta is kialakítható.

A madarasi strand közelében (az Olt híd mellett), az országúttól jobbra, tőle 100 méterre levő borvízforrás szintén mezotermális jellegű. Mivel a víz nyomása csökkent, a strand keveset üzemelt.

Felszegen, a 620-as számú bennvalón, Zsigmond Ignác telkén egy 19. században épült vízimalom működik. Ezt Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván.