A Csíki medence

Csíkszentmárton (Sânmartin)

Alcsík központjának számító nagyközség. A "pityóka-ország" központjának számít. Csíkcsekefalvával összenőtt település. 1850-től hosszú ideig járási székhely volt. Volt papírmalma, gőzmalma és több fűrésztelepe. 1992-ben 1.312 lakosa volt (16 román, 1.296 magyar). Mint községközpont még négy falut igazgat: Csíkcsekefalva (Ciucani), Csíkkozmás (Cozmeni), Lázárfalva (Lăzăreşti), és Uzvölgye (Valea Uzului). A község lakossága 1992-ben 4.465 fő volt. 1913-ban ide tartoztak az alábbi külterületi lakott helyek: Aklos, Kőkert és Csobános vagy Csobányos (azóta ez utóbbi település Csíkszentgyörgy tartozéka lett).

Csíkszeredától 17, Tusnádfürdőtől 15 km-re települt. A Nagymező határában egy kavicsmosó létesült (1980-ban), amely évente 100.000 m3kavicsot termelt ki.

Egykori Szent Anna-fürdője eltűnt, de a borvízforrás vizét ma is ivóvízként használják (vizének használatát már 1906-ban engedélyezték és töltő-házban "Gyógyvíz" illetve "Szent Anna-gyógyforrás" néven forgalmazták). Benkő Károly (1853. 27) a falu keleti határából, a falu végén, borvízfürdőt említ, a Csíkibora nevű helyről szintén egy forrást.

Római katolikus templom Az 1802-1817 között, barokk stílusban épült templomot (négy fiatoronnyal) lőréses kőkerítés övezi. Tornya régebbi, Szabó Ferenc építtette 1749-ben. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván.

A templomban látható Mária-szobor 1525-ből való (Roth Viktor, 1917). 1870-ig a főoltárt díszítette, jelenleg átfestve az északi fal szoborfülkéjében található (Mihály Ferenc, 1998. 113). Ugyancsak értékes a templom kápolnájában álló feszület, az oltár és a szószék (az utóbbi kettő 1840-ből, klasszicista stílusban). A főoltár felett 1960-ig freskórészletek (a pogány korra utaló szimbólumok) voltak láthatók. Orgonáját a brassói Hárommázsás harangja 1495-ből való. Nyolcmázsás harangja 1688-ból való volt. Harmadik harangja újabb, Szent István tiszteletére öntötték 1770-ben.

Csíkszentsimon felé vezető út mellett, a Vásárhely nevű helyen, látható kis kápolna 18. századi barokk építkezés. Ez a Krisztus Szentteste-kápolna. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. Helyén 15. századvégi gótikus kápolna állott.

Református imaház (25. szám). 1847-ben épült, fából, egy 300 m2-es telken.

Megtekinthető a Csipkeszer 89. szám alatti faház, a Tankó Imre háza, amely 1827-ben épült. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván.

Gyalogtúrák

  • Séta Csíkcsekefalvára
  • Uz-völgyi gyalogtúra.